Hírességek
A Medve-tóban a fürdőzés mellett más szórakozást is talált egy írókból, művészekből álló társaság 1905. nyarán. Ilyen játék volt például az utazás Afrikába, mely abból állt, hogy átúsztak a tó másik partjára, bekenték magukat fekete sárral. Tengeri csatákat is vívtak, melyeket aztán táncmulatság követett, este pedig tutajozás közbeni énekléstől volt hangos a fürdő.
Itt kezdte Endrődi Sándor lapszerkesztői tevékenységét is a „Szovátka és Vidéke” c. írott és rajzolt lappal, melyben folyamatosan vicces versikék jelentek meg a Szovátán időző hírességekről, valamint a táj szépségéről.
Itt nyaralt még Horger Antal nyelvészprofesszor, Petelei István író valamint Vikár Béla a Kalevala fordítója.
1905-1907 között itt kezeltette a betegségét Jászai Mari színművésznő, aki jótékonysági célból estélyeket, bálokat szervezett. Ezeknek a bevételéből támogatta Szováta ivóvízrendszerének elkészítését.
Az 1915-ös fürdőidényben itt nyaralt Ady Endre feleségével Boncza Bertával.
1923-ban nyaralt először Mária királyné, aki később többször is ellátogatott Szovátára.
1930-ban pedig itt tartják Miss Románia szépségverseny országos döntőjét.