Medve-tó nyitvatartás-program 2014: 10.00-18.00-ig a hét minden napján 13.00-15.00 óra között szünet van, ami azt jelenti, hogy a vízből ki kell menni, de a strand területén lehet maradni. Azonban, aki elhagyja a strand területét, annak újra be kell fizetnie. Belépődíjak: Felnőtteknek: 25 lej Gyerekeknek: 20 lej
Panna, a dátum soha nincs pontosan meghatározva, mert a nyitvatartási periódus időjárásfüggő. Gyakra Június utolsó hétvégéjétől egészen szeptember 10-15.-ig nyitva tart. Volt például olyan év is, amikor csak Szeptember 15.-én zárták be, mert addig nagyon szép és meleg idő volt.
Kedves Árpád,
Személy szerint én is egyetértek veled, viszont van egy magyarázata is ennek a magas beléptidíjnak. Éveken keresztül használták a strandot és mivel fa építményekről és sós vízről van szó, az még jobban gyorsította az elhasználtságot. Hiába a minden évben végzett felújítások, egy nagyobb beruházásrs volt szökség annak érdekében, hogy felújítsák a strandot, ami szerintem most kifogásolhatatlan. A beruhását vissza kell téríteni és a magas árak miatt, viszont nem annyira zsúfolt, amit amúgyis ki szerettek volna küszöbölni.
Olcsóbb megoldás a Mogyorósi tó vagy ha nem, ingyenes a Rigó vagy Vörös-tó használata.
Aki nem ért velem egyet, meg is cáfolhatja, de csak érvekkel ;)))
Azt szeretném megkérdezni hogy melyik hónapban nyit a tó nekünk nagyon fontos hogy nyitva legyen mikor megyunk 5 sikertelen lombik után szeretnénk kipróbálni hátha segit az utazás időpontoját igy a nyitvatartáshoz szeretnénk igazitani K.Georgina
Ha esetleg eddig nem említettem, akkor most fogom. A helyi (szovátai) utazási irodánál dolgozok, és kezelési csomagajánlatokról küldök Önnek ajánlatot, ha ír a következő e-mailcímünkre: cazare@sovatatravel.ro.
A tó minden évben június utolsó hetétől szeptember közepéig szokott nyitva tartani. A pontos dátumot mindig elég későn tudjuk meg, sajnos. Viszont mindenképpen nőgyógyász által előírt kezelést ajánlatos ígénybe vennie (ha már amúgy is volt sikertelen próbálkozásuk), amely minimum 7 éjszakás kezelési csomagot foglalhat magába, de még hatékonyabb, ha 14 éjszakás csomagok kérnek. Várom jelentkezését!
(Nőgyógyász nem vagyok, csak turisztikai ügynök ;)))
A nyitva tartás periódusa: június utolsó hetétől szeptember közepéig.
A pontos dátumot illetően csak később tudok nyilatkozni.
A Danubius szálodában két olyan fürdőmedence van, amelybe a Medve-tó vize van vezetve és a víz hőmérsékletét 36 celsius fokra van felmelegítve, tehát nagyon kellemes. Ezen kívül még 4 medence található a szálloda wellness részlegén, jacuzzik, szaunák, kneipp taposó, fitnessz, masszázs, stb.
En azt szeretnem kerdezni, hogy a Medve-to szezonjanak kezdete es vege minden esetben az idojarastol fugg? vagy esetleg van egy olyan is, hogy nyitaskor a to homerseklete el kell erjen egy bizonyos erteket, es akkor van vege az idenynek ha a to vizenek homerseklete x fok ala esik?
Szegyen hogy igy el hanyagolyak a to tisztitasat.Ugyanis tele van algaval meg kosszal!
Amit a csonakbol valo tisztitasra a piheno 2 orara az kesz rohej!
Hello ! Szerintem ez rohely hogy 15lej egy gyerek jegy, 20 egy felnott ! A varashelyi veekenden 2,5 lej a gyerekeknek , 5lej a felnotteknek a jegy ! Es mind1 tegyuk ferre a jegy arat ! De mar 2hete nem lehet csinalni berletet ! Es miert , mert ehenkoraszok ! Es ahelyett lehessen csinalni inkabb elvesznek 15-20 lejt az embertol ! Ciganysag !
Annyit azert en is hozza szolnek tisztelettel…mindent megertek: a magas arakat muszaj tartsak, mert tenyleg a beruhazasok meg a fenntartasa a tonak, szemelyzetnek…stb nem 2 lej, de azzal a 2 -oras pihenovel abszolut nem tudok egyet erteni, mert ha mar az ember a mai draga Romaniankban, e nehez korulmenyek kozott kinyogi azt a par napot egy evben akkor mar legalabb tudja elvezni nyugodtan. Sokan bent maradnak a to teruleten mert tenyleg sok meg az egyszeri belepo is…plane ahogy fenntebb olvastam egy negy tagu csaladnak amugy is katasztrofa es igy inkabb bent maradnak…de aki bent marad az pont a napnak a legmelegebb szakaban kenytelen aszalodni…na ezert nem ertek egyet. Erre szerintem nem artana valami mas megoldast talalni…es lehetne is csak akarni kene.
Lehet sok szemszögből nézni a belépőjegy árakat. Lehet felháborodni rajta. Viszont Pesten élek és itt egy 2 medencével rendelkező nem termál strandra a belépő 34 RON-nak megfelelő Forintba kerül egy főre. Két felnőtt egy napra egy üdítővel(6 RON) egy lángossal (10 RON) és a belépővel együtt 100 RON és még csak nem is ebédeltem, nem mentem el egészen addig busszal, ami szintén 60 RON 3 buszjárat 2 felnőtt oda vissza 6 jegy. Nem háborgok,nem tudok mit tenni, tusolok naponta 4-5-szőr és nem megyek sehova ment nincs miből. Ha egyszer majd, eljutok a Medve-tó-hoz mosolyogva fizetem ki a 40 RON-t két főre.
Remelem ezeket a nemtul szep hozzaszolasokat valaki nagyfejes is olvassa…habar olvashatja nyugodtan mert ugy is ROMANIABAN elunk sajnos…nem potyara vannak felkapva a kulfoldi udulohelyek mostanaban…NA DE EZ VAN SAJNOS
hat en megertem a magas arat is a viztisztitast vagy pihentetest delbe+ de hogy miert nem ervenyes aznapra kivaltott jegy ha kilepik azember ebedelni vagy pihenni ???kinek jo az ha bent maradunk aszalodni 2 orat a napon? innen is latszik hogy csak penzkicsalas a dupla jegy nem pedig EKOLOGISTA SZUKSEGLET!!!! 40 LEJ NAPJARA FELHABORITO!!!!
Szeptember 6-tól mennénk a Danubius szállodába, de a Medve-tavat nem szeretnénk kihagyni. Vajon most már lehet tudni, hogy nyitva hagyják-e szeptember közepéig a tavat? Vagy ez csak szept.elején derül ki, és akkor hiába megyünk? Hajni tudja-e a választ?
Köszönöm
Mult hetvegen latogattam meg a Medve-tavat,a parom is velem tartott.Azt kell,hogy mondjam nagyon meg voltunk elegedve,pedig altalaban az utobbi evek soran mindig kulfoldon nyaraltunk.Azok az emberek,akik itt nincsenek megelegedve az arakkal,azt jelenti,hogy nem tudjak ertekelni a termeszetet es ennek a tonak a gyogyhatasait vagy nem jartak kulfoldon,hogy meglassak az ottani arakat.Csak az nyugtat,hogy leteznek olyanok is,akik valoban tudjak ertekelni ezt a helyet es adottsagait,csodait!!!
Sziasztok. Azt hallottam,hogy nem túl messze van egy másik tó, aminek ugyanaz az összetétele,mint a Medve tó vizének. ÉS nem szednek belépőt. Tud valaki erről valamit? Amúgy a fürdőárakhoz képest igazából nem drága.
Párkányban a Vadasba 7 euró= 2100 huf. Hajdúszoboszlóra 2400 huf,+ a csúszda.
Szeretnék érdeklődni, hogy a 2014-es árak a tavalyiak? Felnőtt belépő 25 lej maradt? És ha valaki 16 óra után érkezik, annak van kedvezményes jegy?
Válaszát előre is köszönöm!
Sehol sem találom, hogy meddig van nyitva a Medve tó, nem órára gondolok,hanem dátumra.
Panna, a dátum soha nincs pontosan meghatározva, mert a nyitvatartási periódus időjárásfüggő. Gyakra Június utolsó hétvégéjétől egészen szeptember 10-15.-ig nyitva tart. Volt például olyan év is, amikor csak Szeptember 15.-én zárták be, mert addig nagyon szép és meleg idő volt.
Egy 4 tagú családnak kész leégés. A belépés 70 lej x 7 éjszaka = 490 lej és ez csak belépő.
Kedves Árpád,
Személy szerint én is egyetértek veled, viszont van egy magyarázata is ennek a magas beléptidíjnak. Éveken keresztül használták a strandot és mivel fa építményekről és sós vízről van szó, az még jobban gyorsította az elhasználtságot. Hiába a minden évben végzett felújítások, egy nagyobb beruházásrs volt szökség annak érdekében, hogy felújítsák a strandot, ami szerintem most kifogásolhatatlan. A beruhását vissza kell téríteni és a magas árak miatt, viszont nem annyira zsúfolt, amit amúgyis ki szerettek volna küszöbölni.
Olcsóbb megoldás a Mogyorósi tó vagy ha nem, ingyenes a Rigó vagy Vörös-tó használata.
Aki nem ért velem egyet, meg is cáfolhatja, de csak érvekkel ;)))
Drága?
1500-2000 ft a felnőtt belépő:::::volt már ön Magyarországon fürdőben?
Északabbról nem is beszélve!
igen mert itt romaniaban mindenki az unio teruleten levo arak szerint fizet es mi erdelyiek minek is kene fizessunk egy termeszeti oroklesert?
Azt szeretném megkérdezni hogy melyik hónapban nyit a tó nekünk nagyon fontos hogy nyitva legyen mikor megyunk 5 sikertelen lombik után szeretnénk kipróbálni hátha segit az utazás időpontoját igy a nyitvatartáshoz szeretnénk igazitani K.Georgina
Kedves Georgina,
Ha esetleg eddig nem említettem, akkor most fogom. A helyi (szovátai) utazási irodánál dolgozok, és kezelési csomagajánlatokról küldök Önnek ajánlatot, ha ír a következő e-mailcímünkre: cazare@sovatatravel.ro.
A tó minden évben június utolsó hetétől szeptember közepéig szokott nyitva tartani. A pontos dátumot mindig elég későn tudjuk meg, sajnos. Viszont mindenképpen nőgyógyász által előírt kezelést ajánlatos ígénybe vennie (ha már amúgy is volt sikertelen próbálkozásuk), amely minimum 7 éjszakás kezelési csomagot foglalhat magába, de még hatékonyabb, ha 14 éjszakás csomagok kérnek. Várom jelentkezését!
(Nőgyógyász nem vagyok, csak turisztikai ügynök ;)))
A Medve tó nyitva tartása iránt érdeklődöm. A Danubius Hotelban van-e a Tó sós vizével azonos minőségű vízfelület ?
Kevdes Éva,
A nyitva tartás periódusa: június utolsó hetétől szeptember közepéig.
A pontos dátumot illetően csak később tudok nyilatkozni.
A Danubius szálodában két olyan fürdőmedence van, amelybe a Medve-tó vize van vezetve és a víz hőmérsékletét 36 celsius fokra van felmelegítve, tehát nagyon kellemes. Ezen kívül még 4 medence található a szálloda wellness részlegén, jacuzzik, szaunák, kneipp taposó, fitnessz, masszázs, stb.
Kedves Hajni, biztos, hogy idén szeptember közepéig nyitva marad a tó?
En azt szeretnem kerdezni, hogy a Medve-to szezonjanak kezdete es vege minden esetben az idojarastol fugg? vagy esetleg van egy olyan is, hogy nyitaskor a to homerseklete el kell erjen egy bizonyos erteket, es akkor van vege az idenynek ha a to vizenek homerseklete x fok ala esik?
Azt szeretném megkérdezni, hogy idén mikortól lehet a Medve-tóban fürödni? Nyitva lesz már június 18-tól?
Előre is köszönöm a választ!
Az idén, tehát 2012-ben június 22.-ére pontosbították a Medve-tó megnyitását!!!
Az idén, tehát 2012-ben június 22.-ére pontosbították a Medve-tó megnyitását!!!
Szegyen hogy igy el hanyagolyak a to tisztitasat.Ugyanis tele van algaval meg kosszal!
Amit a csonakbol valo tisztitasra a piheno 2 orara az kesz rohej!
Hello ! Szerintem ez rohely hogy 15lej egy gyerek jegy, 20 egy felnott ! A varashelyi veekenden 2,5 lej a gyerekeknek , 5lej a felnotteknek a jegy ! Es mind1 tegyuk ferre a jegy arat ! De mar 2hete nem lehet csinalni berletet ! Es miert , mert ehenkoraszok ! Es ahelyett lehessen csinalni inkabb elvesznek 15-20 lejt az embertol ! Ciganysag !
Annyit azert en is hozza szolnek tisztelettel…mindent megertek: a magas arakat muszaj tartsak, mert tenyleg a beruhazasok meg a fenntartasa a tonak, szemelyzetnek…stb nem 2 lej, de azzal a 2 -oras pihenovel abszolut nem tudok egyet erteni, mert ha mar az ember a mai draga Romaniankban, e nehez korulmenyek kozott kinyogi azt a par napot egy evben akkor mar legalabb tudja elvezni nyugodtan. Sokan bent maradnak a to teruleten mert tenyleg sok meg az egyszeri belepo is…plane ahogy fenntebb olvastam egy negy tagu csaladnak amugy is katasztrofa es igy inkabb bent maradnak…de aki bent marad az pont a napnak a legmelegebb szakaban kenytelen aszalodni…na ezert nem ertek egyet. Erre szerintem nem artana valami mas megoldast talalni…es lehetne is csak akarni kene.
Lehet sok szemszögből nézni a belépőjegy árakat. Lehet felháborodni rajta. Viszont Pesten élek és itt egy 2 medencével rendelkező nem termál strandra a belépő 34 RON-nak megfelelő Forintba kerül egy főre. Két felnőtt egy napra egy üdítővel(6 RON) egy lángossal (10 RON) és a belépővel együtt 100 RON és még csak nem is ebédeltem, nem mentem el egészen addig busszal, ami szintén 60 RON 3 buszjárat 2 felnőtt oda vissza 6 jegy. Nem háborgok,nem tudok mit tenni, tusolok naponta 4-5-szőr és nem megyek sehova ment nincs miből. Ha egyszer majd, eljutok a Medve-tó-hoz mosolyogva fizetem ki a 40 RON-t két főre.
Remelem ezeket a nemtul szep hozzaszolasokat valaki nagyfejes is olvassa…habar olvashatja nyugodtan mert ugy is ROMANIABAN elunk sajnos…nem potyara vannak felkapva a kulfoldi udulohelyek mostanaban…NA DE EZ VAN SAJNOS
Nem tudja valaki,hol lehet ingyen belopozni?A belepo araval iszunk,eszunk a csaladommal a pizzazoban….
Sok,nagyon sok az a 20 lej,inkabb Hajduszoboszlo!
hat en megertem a magas arat is a viztisztitast vagy pihentetest delbe+ de hogy miert nem ervenyes aznapra kivaltott jegy ha kilepik azember ebedelni vagy pihenni ???kinek jo az ha bent maradunk aszalodni 2 orat a napon? innen is latszik hogy csak penzkicsalas a dupla jegy nem pedig EKOLOGISTA SZUKSEGLET!!!! 40 LEJ NAPJARA FELHABORITO!!!!
sziasztok valaki segitseget kernem hogy van e sator tabort szovatan???
Nem egészen tiszta nekem ezek a jegyárak.Most 70 vagy 20 egy főre?
Még egy kérdés, hány órától hány óráig van nyitva??
Szeptember 6-tól mennénk a Danubius szállodába, de a Medve-tavat nem szeretnénk kihagyni. Vajon most már lehet tudni, hogy nyitva hagyják-e szeptember közepéig a tavat? Vagy ez csak szept.elején derül ki, és akkor hiába megyünk? Hajni tudja-e a választ?
Köszönöm
Mult hetvegen latogattam meg a Medve-tavat,a parom is velem tartott.Azt kell,hogy mondjam nagyon meg voltunk elegedve,pedig altalaban az utobbi evek soran mindig kulfoldon nyaraltunk.Azok az emberek,akik itt nincsenek megelegedve az arakkal,azt jelenti,hogy nem tudjak ertekelni a termeszetet es ennek a tonak a gyogyhatasait vagy nem jartak kulfoldon,hogy meglassak az ottani arakat.Csak az nyugtat,hogy leteznek olyanok is,akik valoban tudjak ertekelni ezt a helyet es adottsagait,csodait!!!
lehet tudni mikor fog a mogyorosi-to nyitni az iden?
Koszonom
Sziasztok. Azt hallottam,hogy nem túl messze van egy másik tó, aminek ugyanaz az összetétele,mint a Medve tó vizének. ÉS nem szednek belépőt. Tud valaki erről valamit? Amúgy a fürdőárakhoz képest igazából nem drága.
Párkányban a Vadasba 7 euró= 2100 huf. Hajdúszoboszlóra 2400 huf,+ a csúszda.
Én az ügyben szeretnék érdeklődni hogy a tó mélysége mindenhol 10 méter??? Nincsen esetleg sekélyebb része ahol fürödni lehet?
Kedves Admin,